Britannia és Írország

A XVI. században Anglia mezőgazdasága még igencsak gyerekcipőben járt. Növénytermesztés hiányában a zöldségek nagy részét, de még a kenyér előállításához szükséges gabonát is külföldről hozatták a szigetországba. Állattenyésztés területén már nem volt ilyen drámai a helyzet, nagy számban tenyésztettek juhokat, de tisztában voltak vele, hogy az önellátáshoz a növénytermesztésre is nagy hangsúlyt kell fektetniük. Ebben az időszakban Anglia mezőgazdasága olyan fejlődésen ment keresztül, amelynek eredményeként 1590 körül már Franciaország is a szigetországból importálta búzájának jelentős részét. Ezt követően a szélsőséges időjárás nem kedvezett a szigetország növénytermesztésének, ezért Anglia néhány év múlva ismét importálásra kényszerült.

Jó minőségű búza egyébként is csak Dél-Angliában termett, ezért a lakosság hozzászokott az olyan kenyerek fogyasztásához, amelyek a gabona mellett valamilyen más növény őrleményéből készültek. A XIX. század elején a minőség fenntartásának érdekében más országokhoz hasonlóan az angolok is megalkották saját kenyértörvényeiket. Ezek meghatározták, hogy nem csak a 100%-ban gabonából készült termékek minősülnek kenyérnek, hanem azok is, amelyekhez a gabona mellett sárgaborsót vagy bablisztet is kevernek. Mivel a búza ebben az időszakban igencsak ritkaságszámba ment, ezért az angolok sokáig használtak a zabot, amelyet kása vagy ragacsos kenyér formájában fogyasztottak.

Írország fő tápláléka az 1800-as években a burgonya volt. Mivel 1846-ban kártevők az egész termést elpusztították, hatalmas éhínség következett, amely rengeteg emberéletet követelt. Az írek ahelyett, hogy nekiálltak volna a másodlagos gabonák, azaz a zab és rozs termesztésének, inkább fogyasztották a számukra ismeretlen, amerikai importból segélyként érkező kukoricát. Az írek elszegényedésével így fordított arányban gazdagodhattak meg az angol kukoricakereskedők. Ekkortájt indult meg az óriási elvándorlási láz, amelyben számtalan család kényszerült elhagyni az otthonául szolgáló szigeteket, hogy szerencsét próbáljanak az Újvilágban.

Érdekesség

Angliában a kilencvenes évek közepén még alig lehetett hozzájutni más országokból származó kenyérhez, így az odalátogató leginkább csak az angol típusú, vékony héjú, szivacsos változattal találkozhatott. Mára azonban a fogyasztói társadalomnak és a sokszínű lakosságnak köszönhetően a világ szinte összes kenyere kapható a szigetországban. A növekvő keresletet mi sem bizonyítja jobban, minthogy a híres francia Paul pékség és kávéház, valamint a népszerű Polaine pékség is saját üzlettel rendelkezik Londonban, ahol eredeti receptek alapján készítik a francia kenyereket.

Érdekesség

Az angolok talán legősibb kenyere az ún. cottage cipó. Ez a kenyér úgy néz ki, mintha két cipó lenne egymásra sütve. Ezt a kenyeret minden bizonnyal a kényszer szülte. A kis kemencék hatékonyabb helykihasználása miatt a cipókat egymásra helyezték, amelyet így a kemence alján sütöttek sötétre.

Érdekesség

Az edénykenyerek akkor alakultak ki, amikor a családoknak még nem volt saját sütőjük, ezért különböző formákba, edényekbe töltve, nyílt tűz fölött sütötték meg a kenyértésztát. Innen származik pl. a walesi cserépkenyér receptje is, amit akár otthon is el lehet készíteni.

Érdekesség

Az ír kenyereket sem sütőben sütötték, hanem nyílt láng fölött, nyeles, fedett sütőlemezen. Másik jellegzetességük, hogy élesztő és kovász helyett a mai napig íróval összekevert szódabikarbónát használnak kelesztőként. Tetejét általában kereszt alakban vágják be, így a sütés végére négyfelé nyílik, kiadva az ún. "farl"-okat.