Amerika

A mai napig vitatéma, hogy tényleg Amerikából származik-e a kukorica. Az azonban biztos, hogy a gyarmatosítók hamar felismerték: a kukorica nagyon fontos szerepet töltött be az amerikai őslakosság életében. A tudománynak mára azt is sikerült kiderítenie, hogy a kukorica nem teljes értékű táplálék, mivel őrlésénél elveszíti héját, ezért más kiegészítők fogyasztása nélkül vitaminhiányhoz vezet. Így végül a gyarmatosítókkal egy időben Amerikába is megérkezett a búza.

Az Európából szállított magvaknak és a bevándorlók sokszínűségének köszönhetően a kenyerek színes tárházával találkozunk Amerikában. Ez nem meglepő, hiszen a különböző országokból érkező menekültek igyekeztek megőrizni hagyományaikat, hiszen kezdetben ezek megtartása számított a legnagyobb és legfontosabb értéknek.
A háziasszonyok a saját sütésű kenyerekkel a régi otthon melegét igyekeztek odacsalni a konyhába, így maradhattak fent hosszú évtizedeken át a régi receptek. A keleti partokon a leghíresebb kenyereket vitathatatlanul a zsidó közösség készítette, ezért a világ legjobb bagelei is itt kaphatók.

Minden területnek megvolt a maga kedvence. New Yorktól északabbra a rozs volt népszerűbb, Bostonban például kukoricaliszttel keverve született meg a bostoni barna kenyér, amit nem is sütöttek, hanem valószínűleg puding formában gőzöltek.
A San-Franciscó-i kovászos kenyérről – mely az aranyláz idején került Amerikába – sokan azt tartják, hogy elkészítéséhez elengedhetetlen a város klímája és a páratartalom, ezért a városon kívül készítve nem is az igazi ez a kenyér.

Érdekesség

Amerikában a hétköznapi mellett nagyon kedveltek a teához fogyasztott kenyerek. Ezek közül talán a legismertebb a banánkenyér, de említést tehetünk a citromos kenyérről vagy a majomkenyérről is. Délnyugat-Amerikában elterjedt a szintén édes, mazsolával, illetve diófélékkel készülő "hobo" kenyér, mely nevét nem a csavargókról kapta, hanem arról, hogy a kinti étkezéseknél fogyasztották nagy erőszeretettel. Jellegzetessége, hogy kávéskannában sütötték és nagyon sokáig elállt.

Érdekesség

Az aranyláz idején több hónapig is eltarthatott a vándorlás a prériken. A kenyér ekkor is alapvető élelmiszernek számított, melynek készítésénél a kovászt mindig gondosan eltették az előző kenyérből, és cserépbe dugva, liszteszsákokban szállították. Egyik fajtája az ún. sóban kelesztett kenyér, melyet azért hívnak így, mert a cserepet, amiben a kovászt őrizték, sóba ágyazva szállították, a só ugyanis sokáig tartja a meleget, így biztosítva a kovász érését.

Érdekesség

A Mexikóhoz közeli államokban sokféle csípős étellel találkozhatunk. A csípős paprikát még egyes kenyerekben is megtalálhatjuk, mint például a Jalapeno kukoricás kenyérben, amelynek tésztájába gyúrják ezt az erős paprikát. Másik kedvelt péksüteményük hasonlít a mi leveles tésztánkhoz, ám ennek elkészítéséhez háj helyett növényi zsiradékot használnak. Fogyasztásakor néha csak mézet illetve szirupot csorgatnak rá, de töltve és sós változatban, babbal is készítik.